Ha idõm engedi, mindig szívesen pergetek domolykóra. Talán abból adódik ez a passzióm, hogy életem elsõ pergetve fogott halai domolykók voltak – bõ évtizede fogtam õket a városomon áthaladó folyócskából. Akkoriban még csak körforgóval dobáltam rájuk, egészen addig, amíg egy szeptemberi napon az egyik horgász zsinórja végén furcsa kis mûhalacskát fedeztem fel… Gyerek voltam, és látván élénk érdeklõdésemet, készségesen elárulta, hogy az bizony egy wobbler, és domolykót szokott fogni vele, ráadásul nem is keveset.

Több se kellett nekem! Még azon a napon elindultam, zsebemben a megtakarított kis pénzemmel, hogy én is ilyen csodacsalit vásároljak magamnak... Az egyik horgászboltban rá is leltem a hõn áhított mûhalacskára, és mivel az volt az egyetlen példány az üzletben, hát azonnal megvásároltam. Nos, azon a szeptemberi napon vette kezdetét wobbleres pályafutásom, a helyi domolykók nagy bánatára!


A sok esõ miatt a víztározó vízszintje majdnem három méterrel magasabb a szokásosnál.

Ismét õsz van, és én már nem vagyok (annyira) kisgyerek: alig két hete negyed évszázados lettem, ráadásul az eltelt évek alatt sokat bõvült wobbleres arzenálom is – meg aztán lett jó néhány domolykós kedvencem is, mint például a kis Salmo IMAGE TINY.
Mialatt a múltban révedezek, éppen a közeli hegyi víztározóhoz igyekszem egy kis délutáni pecára, hogy újra próbára tegyem apró wobblereimet a domolykók ellen. Ezúttal csónakból szeretnék próbálkozni, mert a sok esõ miatt a tó vize elárasztotta a parti erdõt – így lehetetlenné tette a partról való pergetést. Talán ez az utolsó idei alkalom, hogy erre a vízre látogatok. Pár nap múlva már tilalom védi ezeket a halakat, egészen tavaszig.
Felszerelésem a már jól bevált 2,40 méteres SPIN BLADE 10-30 grammos pergetõbotból és a RYOBI ECUSIMA 3000-es orsóból áll – szeretek rövid botokkal dobálni csónakból. Fõleg fárasztás közben elõnyösebb, mint a hosszú pálca. Ami a fogást illeti, nem tápláltam hiú reményeket, bár jó néhány öt kiló feletti pisztráng is lakja a hatalmas vízterületet. Tény viszont, hogy a tó halai az utóbbi idõben igencsak sok megpróbáltatáson mentek át… Engedték a vizet egész nyáron, majdhogynem víz nélkül maradt a tó medre.


Feszülten figyelem botom spiccének minden apró rezdülését!

És máris vízen vagyok. Örök dilemma, hogy vajon a megfelelõ wobblert kötöttem-e fel, de most nem foglalkoztat – tudom és érzem, hogy a Salmo TINY család most sem hagy cserben! Merülõ Tinykkel kezdem a víz vallatását, abból az elgondolásból, hogy ilyenkor õsszel inkább a mélyebb rétegekben tartózkodnak a halak. Az éjszakák már elég hidegek a hegyek között és lehûtik a víz felszínét. Ennek ellenére az elsõ kapások mégis felszínen érnek, még a csali beesése pillanatában, ezért felúszó Tiny- re váltok, és azzal folytatom a horgászatot…
Dacára annak, hogy a Tinyket inkább tavaszi és nyári horgászatra javasolják a megalkotóik, én õsszel is értem már el velük igen jó eredményeket – különösen folyóvízen hozott szép halakat!


Egy kisebb példány idegesen próbál szabadulni a szúrós darázs-utánzattól.


Itt már mozdulatlanul tûri, hogy fotózzam. Hát nem könnyebb így nekem is?

A sokadik megfogott araszos domolykó után úgy döntök, hogy visszatérek a merülõ Salmócskákkal való horgászathoz. A nagyobb halak talán mégis a mélyebb vízrétegben lehetnek…
Végre komolyabb koppintásnak nyúlhatok oda, ez már nem holmi araszos halacska lesz! Jól küzd a horgon! Szépen korrigálja kirohanásait a Spin Blade pálca, igaz ez sem egy óriás hal, talán fél kilós lehet, de mindenképp nagyobb az elõbbieknél! Ezért hát nagyobb figyelmet szentelek a fárasztásnak.
Fröcsköl néhányat még mielõtt megadóan a kezem közé, csusszanna, majd megnyugszik – érzi, hogy már nagy baj nem érheti, és igaza van: néhány fotó erejéig tartom meg csupán. Ma nincs kedvem halpucolással bíbelõdni és neki is jobb lesz így… Hadd nõjön még!
Szépen mûködtek a Tiny-k, valósággal elvarázsolták a domolykókat a hûvös õszies idõ ellenére is. Két típus különösen vonzotta a halakat: az IT3S BT, és az IT3S G, de a többi modellnek is köszönhettem már halakat! Általában nem tartom meg azokat a mûcsalikat, amelyekkel nem fogok halat – rövid idõn belül megszabadulok tõlük. De Tiny-t még egyszer sem ajándékoztam el.


A nap elsõ nagyobb domolykója, és remélem nem az utolsó!

Alig néhány dobás után újabb testes domolykót akasztok… Ez még az elõzõ fajtársainál is nagyobb! Közelebb áll az egy kilóhoz, mint a fél kilóhoz! A kis Tiny horga alig szájszélben akadt, ahogy a korábbi domolykóknál is, de ez is elég volt ahhoz, hogy sikeresen csónakba emeljem a halat. Természetesen õ is amnesztiában részesült, mint minden „bukott” hal ezen a délutánon!


A kis hármashorog alig szájszélben akadt, de jól tartotta a halat.

Emlékszem, még kisgyerekként ha hasonló méretû halat fogtam, azonnal rohantam haza vele! Nemhogy visszaengedjem… De ahogy telnek az évek és gyûlik a tapasztalat, az ember megelégszik néhány fotóval is. Persze olykor ma is viszek halat a konyhára, mert szeretem a halhúst, de ma már gyakrabban „elérzékenyülök”, és inkább szabadon engedem a zsákmányt.


A mini Tiny-k... Régebbi és új modellek a Salmo Image Tiny családból.

A nagyobb domik mind külön bandáztak. Ha egy helyen kisebb domolykót fogtam, akkor ott már nem is számíthattam nagyobbra az elkövetkezõkben sem. Viszont ha testesebb példány akadt a horogra, akkor a következõ is hasonló méretû volt… Ez azért volt szembetûnõ, mert nyáron például ritkán lehet megfigyelni hasonló elkülönülést.


A tájra lassan az õszi színek lesznek jellemzõek. Csak a fenyõk õrzik zöld színüket, ezzel is változatosságot hoznak a sárguló tájba.

Az est közeledtével az erdõ apróbb állatai elcsendesedtek, és éjszakai búvóhelyet kerestek maguknak – nem ajánlatos sötétedés után bóklászniuk, ha meg akarják érni a reggelt! Következik a „nagyobb” ragadozók ideje… A halak is a mélyebb vízrétegbe húzódtak az est közeledtével, ezért egy mélyebben járó Salmot csatoltam fel, azaz egy 4 centis süllyedõ HORNET-et ( H4S-HP ) – hamar elnézést is kértem a kis Tiny-ktõl hûtlenségemért, haha! A Hornet meghálálta a bizalmamat, mégpedig egy szép domolykóval, ami a sötétedés utolsó perceiben érkezett.


A nap utolsó hala a sügérmintás Hornetre jött.

Elcsomagoltam hát a felszerelést, wobbleres készletem is elcsomagoltam a táskám aljára, nehogy baja essen féltve õrzött kis ékszereimnek! Majd evezõt a kézbe és irány a föld! Amint partra léptem, rögtön feltûnt, hogy bizony ritka vendégek is jártak erre: egy medve nyomai rajzolódtak ki a parti vizes talajon: Amikor érkeztem, biztosan nem volt itt! Huh, szerencsésen elkerültük egymást! (Azért készítettem volna pár fotót róla, persze tisztes távolból, de így csak a nyomát volt szerencsém lefotózni – be kell érnetek ezzel…)


A látogató nyoma nem túl nagy, de azért tekintélyt parancsoló!